Jelentkezési lap
Név: Christine Shilent
Születési idő: 1990.06.13.
Születési hely: Bukarest
Lakhely: Bukarest, Emlékek köve útja 133.
Drako Művészeti Egyetem
Szak: Művészet történelem és Misztika
Felvett tantárgyak:
Legenda ismeretek,
Rajz,
Művészet történelem,
Misztika,
Élőlény ismeret,
Irodalom,
Angol.
Végzettségek: Emelt szintű érettségi, 5 záró jeggyel.
1600 pontos felvételi érték.
Kollégium: Igen, bentlakásos.
Dátum:2015.04.26.
Aláírás:
Crhistine Shilent
Crhistine Shilent
Kész! Végre vihetem feladni! - gondoltam mikor befejeztem végre a jelentkezési lap kitöltését. Ami az egyik legjobb művészeti egyetem, a Drako Művészeti Egyetem jelentkezési lapja volt. Ez volt kiskorom óta a legnagyobb álmom. Tekintve, hogy oda voltam a művészet történelemért, nálam semmi más egyetem nem jöhetett szóba. Nagy kockázatot vállaltam, amiért máshova nem adtam le a jelentkezésemet, de biztosra mentem. Sietve indultam a postára feladni, hogy minél előbb megkapjam a választ.
Három hét feszült és kínok között elszenvedett várakozás után meg is kaptam a választ egy boríték és egy papír formájában.
Három hét feszült és kínok között elszenvedett várakozás után meg is kaptam a választ egy boríték és egy papír formájában.
Anya sietett elém, mikor a szokásos heti bevásárlásról nagy szatyrokkal megpakolva haza érkeztem. - Christine szerinted mi van a kezemben?!
- Csak nem a válasz az egyetemről? - szinte el sem hittem, hogy végre a kezemben foghatom a választ. Remegtem az idegességtől és vonakodtam, a kezem nem talált rá a boríték leragasztott felére.
- De az.
- Csak vegyenek fel. - rá sem pillantva a lapra halásztam ki a boríték fogságából a levélpapírt.
- Csak vegyenek fel. - rá sem pillantva a lapra halásztam ki a boríték fogságából a levélpapírt.
Kedves Miss Shilent, örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Drako Művészeti Egyetem - Művészet történelem és Misztika szakára.
4 hét múlva várjuk önt a beiratkozáson és az eligazításon.
A kollégiumba való beköltözés is ezen a napon történik.
Üdvözlettel: Darek Hell, igazgató.
- Felvettek. - felismerhetetlen volt a saját hangom, kissé hisztérikusra változott a határtalan örömtől, ami átjárta a testemet.
- Ez remek hír, hisz egész életedben, ezért az iskoláért rágtad a fülünket.
- Hát most már nem fogom, mert négy héten belül már az iskolában is kell lennem.
Az az négy hét úgy rohant el, mintha négy napról lett volna szó, nem hetekről és már az autó feljárón pakoltam a kocsiba a cuccaimat és indulásra készen álltam.
- Sziasztok, nekem indulnom kell. - anya és a húgom könnyes szemekkel néztek vissza rám, míg próbáltak mosolyogni, csúfos kudarcot vallva.
- Vigyázz magadra. Mesélj, hogy milyen volt az első nap.
Már el is tűntem a sarkon mikor feleszméltem, hogy most tényleg az egyetemre tartok és 300 hosszú kilométer vár rám, mert Drako városa Románia északi felében található. Mikor megérkeztem rögtön az eligazításra kellett mennem, ami egyben a beiratkozást is magába foglalta. Felvettem az óráimat és az eheti órarendet is megkaptam. A kollégium nem volt éppen közel, mert a város másik felében volt, de ez cseppet sem zavart engem.
***
A 13-as szoba volt az enyém. Benyitottam rajta és egy hosszú fekete hajú, magas és karcsú lány fogadott. Szép lány volt, igazi modell alkat, így azon sem lepődtem volna meg, ha valóban ezzel foglalkozott volna. Azon kaptam magam, hogy idiótán bámulom őt, így gyorsan leállítottam magam. Nem akartam furának tűnni, mert határozottan az voltam, de ezt másoknak nem kell tudnia.
- Cassie Kane vagyok.- azonnal felém indult és magához ölelt, mintha nem most láttuk volna egymás először az életben.
- Én Christine Shilent.
- Gyere csomagolj ki, tiéd a bal oldali szoba. - érdekes volt, hogy nem egy kétágyas szobában álltam, hanem inkább egy nappal
- Köszönöm. - mondta Christine.
- Köszönöm. - mondta Christine.
Azzal el is kezdte behozni a cuccait a kocsiból. Mire készen lett már este kilenc is elmúlt.
- 8.00 Művészet történelem. - néztem meg az óra rendemet.
Annyira lekötött az óra, hogy észre sem vettem az idő múlását, már csak a csengő hangjára lettem figyelmes. Rohantunk arra a kevés időre, amit ebédszünetnek csúfoltak. Nem volt idő válogatni, elvettem a hozzám legközelebb álló tányért és az sem érdekelt, hogy csak egy salátát tartalmaz.
- Miért éppen erre az egyetemre jelentkeztél? - tette fel egyszer csak a kérdést Cassie.
- Hát igazából mindig is ide szerettem volna járni amióta csak az eszemet tudom, mert a művészet és a mágikus dolgok mindig is a kedvenceim voltak. - mondtam válaszképpen.
- Értem, hát gyakorlatilag én is ezért vagyok itt azt a mágikus dolgos részt leszámítva, az engem valahogy sosem érdekelt, de nagyon csodálom azokat akik hisznek bizonyos dolgokban.
- Miféle dolgokban? - úgy hangzott nekem, mintha komolyan beszélne.
- Hát gondolom, hiszel a szellemekben, démonokban és természet feletti lényekben különben nem itt lennél, mármint nem a Misztikát választottad volna másik fő szaknak.
- Igazad van, de nem hiszek mindenféle hülyeségekben, mint a vérfarkasok, vámpírok, meg ilyesmik.. abban viszont igen, hogy ha meghalunk a lelkünk nem tűnik el teljesen és energiaként jelen van továbbra is.
- Hát gondolom, hiszel a szellemekben, démonokban és természet feletti lényekben különben nem itt lennél, mármint nem a Misztikát választottad volna másik fő szaknak.
- Igazad van, de nem hiszek mindenféle hülyeségekben, mint a vérfarkasok, vámpírok, meg ilyesmik.. abban viszont igen, hogy ha meghalunk a lelkünk nem tűnik el teljesen és energiaként jelen van továbbra is.
- Te tudod.. - nevetett fel Cassie és egyértelmű volt számomra, hogy nem osztja a nézeteimet.
Tudom kicsit ismét eltűntem, de próbálom behozni a lemaradásomat. Ez alkalommal valami olyannal készülök nektek, ami már egy megírt történetem, de mindig is tudtam, hogy rossz a jelenlegi megírt formájában ezért azt eddig nem mutattam meg nektek, de az átírását hamarosan kezdeni fogom. Ez nem Harry és nem is fanfiction. Egy teljesen egyedi és saját történet, amiben más még, hogy egy elképzelt természetfeletti világban játszódik. Hogy egy kis kedvet csináljak hozzá lentebb olvashattok egy részletet belőle. Drako - A halott város néven fut most, de a cím is változtatva lesz, ha megtalálom a megfelelőt a felmerültek között. Szóval jó olvasást.
Semmi sem vokt olyan, mint amilyennek kiskoromban képzeltem. A színek, a tónusok és az érzelmek sem. Egy részt más vokt, szokatlan, félelmetes, ismeretlen, de egyben csodás, lebilincselő és magával ragadó. Az álmom végre valóra vált és a csalódás egyértelműen pozitív jellegű volt. Az első órámra tartottam a Drakoi egyetemen és azon gondolkoztam tettszeni fog-e egyáltalán a szakom. Voltak benne elemek, amikért ezt vettem fel, de a mostani aggasztott a legjobban. Misztika. Egyáltalán mit jelent ez a szó? Mire számítsak? Mindig úgy gondoltam erre a kifejezésre, mint a legendák és mítoszok összefogója, de egyben a valótlan és a sületlenség határa. Minden bizonnyal.
A terem vagy előadó, nevezzük aminek akarjuk, hatalmas volt, több száz hallgató is elfért volna benne. Nem én voltam az egyetlen, aki szeretett korán érkezni. A szobatársam Cassie a legfelső padban ült, mivel mást nem ismertem, így azonnal felé indultam. Mosolyogva fogadott, engem pedig ez alkalommal is sokként ért a szépsége, a makulátlan porcelánfehér bőre. Lenyűgöző.
- Szia.
- Azt hittem nem érsz ide. - viccelődőtt velem az időzítésem miatt.
- Mindig előbb érkezem, megszokás.
- Akárcsak nálam.
Nem beszélgettem tovább, csak vártam, hogy elteljen a felesleges idő. Elmerültem a gondolataimban, amikor az utolsó pillanatban egy fiú sétált be az ajtón. Kicsit idősebbnek nézett ki, mint a többiek, rögtön elfogott a késztetés, hogy vajon miért halaszthatott, vagy mi történhetett vele, amiért csak ennyi idősen kezdett ide járni. Le sem tudtam venni róla a szememet. Fekete rövid haja rendezetten állt a feje tetején, olyan volt, mint az éjszaka. Bőre kissé napbarnított volt, de fakóbb, mint a többieké. Arca annyira jóképű volt, hogy azt szavakba nem lehetett foglalni. A bűvkörében tartott. Kiszakítani magamat belőle is csak azzal tudtam, hogy róla tegyek fel kérdéseket.
- Ki az a srác?
- Ki, az aki kivételesen nem késik? - Cassie nyilván nem kedvelte őt. - Edmund Drakull.
- Mi baj van vele?
- Honnan veszed, hogy baj van vele? - lepődött meg a kérdésemen.
- Egyértelmű, ahogy beszélsz róla.
- Bajkeverő. A gimiből ismerem, semmi jót nem tetr soha, nem foglalkozz vele.
- Nem terveztem.
- Akkor jó.
Hazudtam, ez nem volt kérdés. Égtem a vágytól, hogy megismerhessem. Volt benne valami megfoghatatlan, amibe kapaszkodni akartam, foggal és körömmel.
Semmi sem vokt olyan, mint amilyennek kiskoromban képzeltem. A színek, a tónusok és az érzelmek sem. Egy részt más vokt, szokatlan, félelmetes, ismeretlen, de egyben csodás, lebilincselő és magával ragadó. Az álmom végre valóra vált és a csalódás egyértelműen pozitív jellegű volt. Az első órámra tartottam a Drakoi egyetemen és azon gondolkoztam tettszeni fog-e egyáltalán a szakom. Voltak benne elemek, amikért ezt vettem fel, de a mostani aggasztott a legjobban. Misztika. Egyáltalán mit jelent ez a szó? Mire számítsak? Mindig úgy gondoltam erre a kifejezésre, mint a legendák és mítoszok összefogója, de egyben a valótlan és a sületlenség határa. Minden bizonnyal.
A terem vagy előadó, nevezzük aminek akarjuk, hatalmas volt, több száz hallgató is elfért volna benne. Nem én voltam az egyetlen, aki szeretett korán érkezni. A szobatársam Cassie a legfelső padban ült, mivel mást nem ismertem, így azonnal felé indultam. Mosolyogva fogadott, engem pedig ez alkalommal is sokként ért a szépsége, a makulátlan porcelánfehér bőre. Lenyűgöző.
- Szia.
- Azt hittem nem érsz ide. - viccelődőtt velem az időzítésem miatt.
- Mindig előbb érkezem, megszokás.
- Akárcsak nálam.
Nem beszélgettem tovább, csak vártam, hogy elteljen a felesleges idő. Elmerültem a gondolataimban, amikor az utolsó pillanatban egy fiú sétált be az ajtón. Kicsit idősebbnek nézett ki, mint a többiek, rögtön elfogott a késztetés, hogy vajon miért halaszthatott, vagy mi történhetett vele, amiért csak ennyi idősen kezdett ide járni. Le sem tudtam venni róla a szememet. Fekete rövid haja rendezetten állt a feje tetején, olyan volt, mint az éjszaka. Bőre kissé napbarnított volt, de fakóbb, mint a többieké. Arca annyira jóképű volt, hogy azt szavakba nem lehetett foglalni. A bűvkörében tartott. Kiszakítani magamat belőle is csak azzal tudtam, hogy róla tegyek fel kérdéseket.
- Ki az a srác?
- Ki, az aki kivételesen nem késik? - Cassie nyilván nem kedvelte őt. - Edmund Drakull.
- Mi baj van vele?
- Honnan veszed, hogy baj van vele? - lepődött meg a kérdésemen.
- Egyértelmű, ahogy beszélsz róla.
- Bajkeverő. A gimiből ismerem, semmi jót nem tetr soha, nem foglalkozz vele.
- Nem terveztem.
- Akkor jó.
Hazudtam, ez nem volt kérdés. Égtem a vágytól, hogy megismerhessem. Volt benne valami megfoghatatlan, amibe kapaszkodni akartam, foggal és körömmel.
Érdekes volt hallgatni, amit a tanár mesélt, egy legendát, egy ősi városi legendát. Drako városának történetét. Vámpírháború zajlott akkoriban, a hőn oltalmazott titok megingott és ez sorozatos viszályokhoz vezetett, míg meg nem osztotta a természetfelettieket, két részre szakadtak és azóta örök a viszály. De ez sem kötött le teljesen, jó kis mese volt, de nem eléggé, a szemem sarkából folyton Edmundot néztem és ez alkalommal magamban éreztem a kettősséget. Egyszerre keltett bennem félelmet é borzongást és telhetetlen mennyiségű kíváncsiságot.
- Többet akarok tudni.- próbáltam másra terelni a gondolataimat.
- Na, kit kapott el a legendák szelleme.- nevetett fel Cassie.
- Baj, hogy érdekel?- nevetek vissza.
- Nekem ugyan nem.
Érdekes mód ebben a pillanatban éreztem meg, hogy valaki figyel bennünket. Az irányába fordítottam a tekintetemet és pontosan az ő szemébe bámultam. Rosszallás volt a tekintetében és valami megmagyarázhatatlan tűz.
- Baj, hogy érdekel?- nevetek vissza.
- Nekem ugyan nem.
Érdekes mód ebben a pillanatban éreztem meg, hogy valaki figyel bennünket. Az irányába fordítottam a tekintetemet és pontosan az ő szemébe bámultam. Rosszallás volt a tekintetében és valami megmagyarázhatatlan tűz.
* * *
Edmund
Meg kell találnom a barátnőjét és mivel jól ismerem tudom is, hogy merre keressem. Ez időben biztosan a kollégiumban lesz, nincs még este, így odakint semmiként sem lehet. A kis szűk folyosó pont elég volt, hogy ráakadjak. A meglepetés mindig az én oldalamnak kedvez.
- Edmund, már megint mit akarsz? - vicsorogta mikor a falnak csaptam.
- Azt, hogy a kis barátnőd hagyja békén a legendát, vagy különben én állítom le és mind a ketten tudjuk, hogy azt, csak én élvezném.
- Edmund, már megint mit akarsz? - vicsorogta mikor a falnak csaptam.
- Azt, hogy a kis barátnőd hagyja békén a legendát, vagy különben én állítom le és mind a ketten tudjuk, hogy azt, csak én élvezném.
- Ne féltsd a kis titkod Eddike, nem fog kutakodni, erről biztosíthatlak. Azt hiszed én díjaznám, ha kiderülne, hogy vámpír vagyok?
- Ha van egy kis eszed nem kerülsz hozzá túl közel, mert ha kideríti mi vagy, én foglak megölni, de előtte végig nézed, ahogy kitépem a szívét. - nem fecsérelhetek erre a lányra többet. Mar az éhség belülről.
Az a lány. Majd nem elvesztettem a fejem miatta, bár egy szegény járókelő így is az utamban volt, de annál inkább jólesett kiszívni a vérét, de megölni nem öltem meg, arra már rég nem vagyok képes. Nem vagyok egy Marcussal, bármennyire is azt hiszik a tanács tagjai, sosem csatlakoznék hozzá.
Mennyivel könnyebb lenne, ha nem kéne törődnöm vele és a legendával, de nem tehetem. A város évezredek óta nem tud a vámpírok létezéséről és ennek így is kell lennie, kerül amibe kerül. Bármennyire is megborzongat az a lány, nem érezhetek így vele kapcsolatban, különben elveszíteném a fejemet és az senkinek nem lenne jó.
- A lány csak egy lány marad, aki, ha túl sokat kérdezősködik, meghal.
- Ha van egy kis eszed nem kerülsz hozzá túl közel, mert ha kideríti mi vagy, én foglak megölni, de előtte végig nézed, ahogy kitépem a szívét. - nem fecsérelhetek erre a lányra többet. Mar az éhség belülről.
Az a lány. Majd nem elvesztettem a fejem miatta, bár egy szegény járókelő így is az utamban volt, de annál inkább jólesett kiszívni a vérét, de megölni nem öltem meg, arra már rég nem vagyok képes. Nem vagyok egy Marcussal, bármennyire is azt hiszik a tanács tagjai, sosem csatlakoznék hozzá.
Mennyivel könnyebb lenne, ha nem kéne törődnöm vele és a legendával, de nem tehetem. A város évezredek óta nem tud a vámpírok létezéséről és ennek így is kell lennie, kerül amibe kerül. Bármennyire is megborzongat az a lány, nem érezhetek így vele kapcsolatban, különben elveszíteném a fejemet és az senkinek nem lenne jó.
- A lány csak egy lány marad, aki, ha túl sokat kérdezősködik, meghal.
